Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. évad

  

tumblr_lmn7fratzk1qia105.png

1. évad


1x01-Hazatérés
 
Stefan, a vámpír visszatér gyermekkora színhelyére, Mystic Falls városába, ahol a helyi iskolában próbál új életet kezdeni. Megismerkedik Elenával, aki régi szerelmére emlékezteti. Időközben különös támadások történnek a város környékén, annak ellenére, hogy ő maga megfogadta, többé nem iszik emberi vért. A gyilkosságok hátterében bátyja, Damon áll, aki szintén hazakeveredik, és rossz szemmel nézi, hogy öccse megtagadja származását, és emberi életet folytat.
 





1x02-Az elfelejtett éjszaka

Vicet megtámadja Damon, a vámpír, de nem öli meg. Stefan próbálja menteni a helyzetet, és ráhatással el is éri, hogy a lány ne emlékezzen semmire. Damon azonban nem áll le, sőt, minden eszközt bevet, hogy meggyőzze öccsét arról, hogy a tökéletes hatalomhoz emberi vérre van szüksége. Stefan azonban nem hajlandó több embert megölni. Damon, célja érdekében, megtámadja Elena másik barátnőjét, Caroline-t is.

1x03-Péntek esti frász
 
Elena próbálja figyelmen kívül hagyni Bonnie figyelmeztetéseit, miszerint vigyázzon Stefannal. Damon irányítása alatt tartja Carolint. Tyler megpróbál Stefan fölé kerekedni, de a terv visszafelé sül el és Stefan is a foci csapat tagja lesz. Bonnie egyre több furcsa dolgot vesz észre magán. Elena, hogy megnyugtassa barátnőjét közös vacsorát tervez Stefannal, ám váratlanul beállít Caroline és Damon. Elena rájön, hogy a testvérek valójában úgyan abba a nőbe voltak szerelmesek.



1x04-Áll a bál!


A rendőrség lezárja a nyomozásokat, miután a város vezetése megerősíti, hogy állattámadások történtek. Közben mindenki az Alapítói Bálra készül, ahol a társalgás mellett régi ereklyéket is bemutatnak. Damon és Stefan is részt vesz az eseményen. Elena egyre bizalmatlanabbul viselkedik Stefant illetően, zavarja, hogy a fiú szinte semmit sem árul el magáról, míg Damon megkezdi szembefordító hadjáratát. Bonnie retteg frissen felfedezett képességeitől.



1x05-Halhatatlan évek

Stefant váratlanul felismeri egy idős ember. Elena nyomozni kezd, és Logan, a tévés segítségével megtalálja azt a régi esetet a televízió archívumában, amire az idős ember utalt. Ezek után követeli Stefantól, hogy fedje fel valódi kilétét. Közben Stefannak sikerül kivonnia a forgalomból Damont. Terve tökéletesnek tűnik: megvárja, míg a testvére legyengül, majd azután eltemeti a családi kriptába. Ám Damon, Caroline-t megigézve, kijut fogságából, és támadásba lendül.



1x06-Tékozló lányok

Elena követeli Stefantól, hogy magyarázza meg az ijesztõ eseményeket, amik Mystic Falls történtek. Stefan visszaemlékezik mikor kezdõdött a rivalizálás a két testvér között. Damon ösztönösen átveszi Vicki életének irányítását, a rémült lány megpróbál elmenekülni a fiú elõl. Sheriff Forbes és a polgármester lépéseket tesz, hogy megvédjék a várost.



1x07-Elátkozva
 

Vickyn vámpírrá válása után Stefan próbál segíteni. Igyekezne arra az útra terelni a lányt, amelyben ő halad. Egy olyan élet felé, amelyben az embereknek nem árthat. A lány azonban nehéz eset, és Elenára támad, amiért Stefan megöli. Az esettől Jeremy teljesen kiborul, ezért Elena  megkéri Damont, hogy vegye el a valós emlékeit és helyettük más emlékeket tápláljon a fejébe. 



1x08-162 gyertya

Stefan születésnapján megjelenik egy régi barátja, Lexi. Elena még mindig a Halloween esemény hatása alatt van, úgy gondolja legjobb ha távol marad Stefantól, de Lexi kezdeményez és ellátja tanáccsal. Elenat és Jennat meglepi Jeremy változása. Damon ragaszkodik a nyaklánchoz, és Carolinet gyõzködi, hogy szerezze vissza Bonnietól. Végül Damon felajánlja Sheriff Forbesnek a segítségét a váratlan és tragikus „balesetek” megoldásában.


1x09-A múlt kísértetei

Damon megfélemlítéssel próbálja visszaszerezni a nyakláncot Bonnie-tól, akit régi őse kísért. Barátnője rettegése láttán, Elena Stefánhoz fordul segítségért, aki egy görbe este során kiszedi testvéréből a szörnyű igazságot a nyakláncról. Damon a kő segítségével akarja életre kelteni egykori szerelmét, Katherine-t, akiről kiderül, hogy nem halt meg.


1x10-Fordulópont

Logan visszatérésével újabb gyilkosság történik a városban, ezért Stefan úgy dönt, még sem áll tovább. Damonnal nyomába erednek a férfinak, ám az előttük jár és foglyul ejti Damont. Alaric, az új történelem tanár is összeszűri a levet Logannel, olyannyira, hogy hidegre is teszi őt. A történtek ellenére, Stefan továbbra sem akar együtt maradni Elenával, noha a lány már elfogadta őt és képes volna együtt élni ezzel a helyzettel.De véletlenül Elena csinál egy pusztító felfedezést.. Matt és Caroline egyre közelebb kerülnek egymáshoz.



1x11-Vérvonal
 


Elena balesetet szenved. Damon azonban a közelben van és segít rajta, majd magával viszi Georgiába, ahol felkeresnek egy boszorkányt, Damon régi ismerősét, aki elmondja a férfinak, hogy a templom alatt lévő sírhoz nem tud hozzáférni, amíg nem töri meg Emily átkát.Jeremy találkozik egy aranyos, Anna nevű lánnyal, akinek van egy saját elmélete Mystic Fallsról. Stefan újra kipakol Elenának. Elmondja, hogy ő mentette meg a lányt, amikor az a szüleivel és az autójukkal a folyóba zuhant illetve, hogy voltaképpen Elenát örökbe fogadták, ezért a feltűnő hasonlóság Katherine-nel.

 



1x12-Jövevények

Újabb vámpírok érkeznek a városba. Stefan és Damon számára egyre világosabbá válik, hogy társaik ugyanúgy Katherine újjáélesztésén fáradoznak. Ehhez viszont Emily átkát kellene megtörni a megfelelő varázsigével, amit Elena egyik leszármazottja jegyzett fel egy naplóba. Stefan látszólag lepaktál Damonnal, és megígéri, hogy segít neki lejutni a sírhelyhez.

1x13-Az átok
 
Damon és Stefan visszaemlékeznek a régmúlt időkre, amikor még élt az édesapjuk, Giuseppe Salvatore, és Pearl, valamit arra az időre, amikor azok a sorsdöntő események történtek, ami miatt megromlott a kapcsolatuk. A jelenben pedig Bonnie randija Bennel ijesztő fordulatot vesz. Elena segít Stefannak és Damonnak megtalálni az elveszett naplót, ami még Elena őseié volt. Stefan megtudja az igazságot, hogy miért érdekli annyira Alaricot a napló és a város története. Damon pedig megtudja, hogy egy régi ismerőse is visszatér a városba... 


1x14-Ébredések

 


Anna ráveszi Damont, hogy dolgozzanak együtt a vámpírok felélesztésében. Az átok megtöréséhez Bonnie-t és nagymamáját kényszerítik. A két boszorkány kénytelen segíteni nekik és fel is tárják a templom romjai alatt lévő sírhelyet, ahol azonban Damon nem találja Katherine-t. Anna viszont sikeresen újraéleszti az édesanyját. Ám a vér, amit Damon eredetileg Katherine-nek vitt volna, feléleszt több vámpírt is.

1x15-Anya csak egy van
 
Matt rég eltűnt édesanyja meglepi fiát és barátnőjét, Carolinet. Stefan és Elena aggódik Damon új hozzáállása miatt. Sheriff Forbes felkéri Damont, hogy vegyen részt egy agglegény adománygyűjtő árverésen. Alaric megdöbbentő titokra jön rá. Jennatól és Stefantól kér Elena segítséget, hogy megtudja, ki igazi édesanyja, de az igazság nem is lesz olyan könnyű számára.



1x16-Jószomszédi iszony


A kriptából kiszabadult vámpírok egyelőre rejtőzködve élnek Mystic Fallsban, és úgy készülnek tervük megvalósítására, hogy visszafoglalják jogosnak vált otthonaikat. Jeremy rájön, hogy Anna is közéjük tartozik és kéri őt, hogy változtassa át. Matt Caroline és Stefanék páros randit terveznek, ám az rossz véget ér, miután Matt anyja Kelly összeszűri a levet Damonnal és kellemetlen helyzetbe hozza a fiát. 


1x17-A véremet adom érted



A kiszabadult vámpírok foglyul ejtik Stefant, és az évszázados börtönük miatt bosszúból megkínozzák. Damon és Elena Alaric segítségét kéri, hogy kiszabadítsák. Az akció során Elena a vérét adja Stefannak és ezzel megmenti az életét. Jeremy egyre noszogatja Annát, változtassa őt át vámpírrá, amire a lány végül ráállna, ám idő közben megtalálják Vicky holttestét, és Anna rájön, hogy a fiú leginkább miatta akart vámpír lenni.



1x18-Új ellenfél


Stefan egyre nehezebben viseli, hogy a szervezete nem akar visszaállni a korábbi állapotára. Szinte mindig az emberi vérre gondol, és noha Elena mindenben próbál segíteni, nem tud ellenállni a kísértésnek. A városban ezalatt megjelenik John Gilbert, Elena apjának a testvére és alaposan felforgatja a közösséget. Beszámol arról, hogy a szomszédos megyében több vérbankot is kifosztottak és rejtélyes eltűnések voltak. Damon hamar "kezelésbe" veszi az urat, ám az Alaric Saltzmanhez hasonlóan újjáéled és megfenyegeti Damont, hogy mindent kitálal az Alapítók Tanácsának a múltjukról és jelenükről.



1x19-Szépségek és szörnyetegek


Az alapítói napok keretében megrendezik a Mystic Falls-i szépségversenyt. A kisváros a rendezvényre készül, Stefan pedig noha állítja, hogy teljesen rendbe jött újra elveszíti a fejét és megtámadja az egyik résztvevő lányt. Elena meglepő lépésre szánja el magát, elkábítja a fiút és bezárja Damonnal a házuk pincéjébe. Pearl megpróbálja kiengesztelni Damont azzal, hogy átad neki egy tárgyat, melyet az hajdani Jonathan Gilbert alkotott és amire John Gilbernek is fáj a foga, de igazából nem derül ki, hogy mire képes a találmány.


1x20-Vértestvérek

Elena megtudja, hogy Stefan és Damon, hogyan alakult át. Míg Stefan próbálkozik, hogy elfogadja múltját, addig Damon elárul néhány dolgot Elenanak a múltról. Pearl és Jonathan Gilbert között csúnya összeütközés alakul ki. Damon és Alaric egy rejtélyes találmányt keresnek, megelőzve ezzel Jonathant. Anna és Jeremy közötti kapcsolat tovább fokozdik.



1x21-Isobel megjelenik
Elena megtudja, hogy Stefan és Damon, hogyan alakult át. Míg Stefan próbálkozik, hogy elfogadja múltját, addig Damon elárul néhány dolgot Elenanak a múltról. Pearl és Jonathan Gilbert között csúnya összeütközés alakul ki. Damon és Alaric egy rejtélyes találmányt keresnek, megelőzve ezzel Jonathant. Anna és Jeremy közötti kapcsolat tovább fokozdik.
 



1x22-Alapítók napja

Az alapító napi parádéra készül a város. A kripta vámpírjai pedig az ünnepélyes estén terveznek támadást a lakók ellen. Ám tervük egy besúgó miatt lelepleződik, így a titkos tanács fel tud készülni a támadásra, amit Jonathan Gilbert fegyverével hatástalanítanak. A vámpírok a szerkezet miatt erejüket veszítik, így John Gilbert vezetésével begyűjtik őket, hogy elődeikhez hasonlóan ismét elégessék a vámpírokat. Damon és Stefan Bonnie segítségével megmenekül, Anna viszont meghal, aminek következtében Jeremy úgy dönt, vámpírrá válik és megissza a lány vérét.
 
 

 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 119101
Hónap: 273
Nap: 4